William Goldman: A herceg menyasszonya

Ez egy becsapós regény. Első körben rögtön becsap a címével, elhiteti az emberrel, hogy egy szerelmes giccsről van szó.  A hátsó borítón lévő szöveg sem segít: ott a világ legszebb nőjét és hozzá rangon aluli férfit emlegetik, valamint fantasztikus kalandokat és igaz szerelmet. Szóval minden adva van egy olyan regényhez, amit én például sosem olvasnék el.  De mint mondtam, ez a regény nagyon becsapós. Először is, elhiteti veled, hogy nem akarod elolvasni. Aztán, ha valamiért mégis nekikezdesz, megint csőbe húz, és beadja, hogy csak egy gyerekmese. És ezek csak a legfőbb csalásai, mert sok-sok apróbbal is dolgozik, egészen mesteri módon. Egészen olyan, mintha Goldman csak úgy írt volna valamit, hogy tessék, ha nagyon akarod, akár el is olvashatod, de most komolyan, haver, érdekel ez téged? Hát nézz már rá... 

Zseniálisan megírt történet megkapó, szerethető karakterekkel, akiket az ember szinte azonnal a szívébe zár. A "gonoszok" pedig plasztikusak, érthetőek, nem a gonoszság kedvéért gonoszkodnak, ahogy az egy mesétől elvárható lenne. Ráadásul a szerző arra a kérdésre keresi a választ, aminek megválaszolását minden író megpróbálta már: mi is egy regény dolga?  Reményt kell adni vagy őszintének kell lenni az olvasóval szemben? Goldman megválaszolja ezt a kérdést, mégpedig olyan váratlanul és elegánsan, amivel engem örök időkre e regény rajongójává tett. Bárkinek ajánlom, aki... nos, aki ember. Itt nincs más kitétel és nem is lehet. 

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Amikor először hallottam erről a regényről, nem igazán tudtam hová tenni. A koncepció, amire épül, nem ismeretlen, több film és könyv is dolgozott már vele. Arról van szó, hogy fogunk egy történelmi (esetenként mitológiai) személyt, és elhelyezzük a jelen korban, aztán megnézzük, mit kezd vele. Alapvetően ez természetesen komédia, de a Nézd ki van itt főhőse a világtörténelem leggyűlöltebb embere, Adolf Hitler. Hogyan lehet vele bármit is komikussá tenni? Az ember első (és talán egyetlen) gondolata a paródia. Azonban ez a regény egyáltalán nem az. Tökéletesen megragadja Hitler személyiségét, gondolatvilágát, és ha akad is humor a történetben, az csakis az alapfelállás miatt, tehát Hitler és a modern kor ütköztetésével magyarázható.

Adott tehát Hitler, aki 2011-ben egy üres telken ébred. Hamar felméri helyzetét, konstatálja, hogy a megszokott embereire és államapparátusára nem számíthat. Mit tesz tehát? Újrakezd mindent a legelejétől, egyetlen percig sem titkolva valódi kilétét és céljait. A regény groteszk, ijesztő és mégis szórakoztató, de mindezek felett végtelenül okos. És elgondolkodtató. Bátran ajánlom bárkinek, aki nem könnyed szórakozásra vágyik, kedveli a történelmet és a politikai drámákat, ugyanakkor a groteszk, már-már morbid humort. És persze akinek van gyomra végigolvasni egy hitleri elmélkedést.

Lev Grossman: A varázslók

Napjaink New York-jában járunk, ahol az egyetemi felvételi előtt álló Quentin éli a depressziós tinik megszokott életét. Viszonlatlan szerelem miatt sínylődik, reménytelenül kocka, és fogalma sincs róla, mihez kezdjen az életével. Aztán egy nap minden álma valóra válik: kiderül, hogy képes a varázslatra, és azonnal meg is kezdheti tanulmányait a Varázskapunak nevezett bentlakásos mágusiskolában. Egy bölcs, jóságos igazgató felügyelete alatt Quentin rohamosan fejlődik, hogy végül szembe nézhessen nemezisével, a gonosz... Ja, nem, az egy másik sztori. Itt nincs jóslat vagy gonosz nagyúr, nincs kiválasztott és nincs bölcs iskolaigazgató sem. 

Csak maroknyi fiatalember a huszas évei elején, akik annak ellenére, hogy képesek varázsolni, az élet többi szegletéhez ugyanúgy tökéletesen inkonpetensek. Alkoholisták, útmutatást várnak, ami nem érkezik (mert a tanáraik sem kevésbé inkonpetensek). Quentin hamar rájön, hogy mágia ide vagy oda, az élete ugyanolyan tét nélküli és üres maradt... Várja hát a nagy kalandot, a küldetést, ami a hősnek jár, ami elindítja őt az igazi életében. De amikor a kaland megérkezik, kiderül, hogy nincsenek hősök. Csak emberek, akik félnek, harcolni próbálnak és meghalnak, ha nem elég ügyesek. És még a gyermekkori mesevilág sem olyan, amilyennek hittük volna...

A regény minden fantasy eleme ellenére is gyakran kap kortárs regény besorolást, hiszen a mágia alig kap szerepet Quentin és barátai életében, hiába a majdnem-mindenhatóság, ha saját maguklat nem képesek megváltoztatni általa. A varázslók a felnőtté válásról, a felelősségről és az útkeresésről szól, becsomagolva némi karcos, már-már parodisztikus rowlingi hangulatba.

John Green: Csillagainkban a hiba

A young adult, vagyis a fiatal felnőteknek szóló történetek bő 80%-a nem több tűzrevaló önvágybetelesítésnél. Értelmetlen, érdektelen és minden szála egyetlen banális és sokszor téves üzenethez vezet. De John Green óta tudjuk, hogy lehet ezt a műfajt jól is csinálni. 

Hazel majdnem teljesen hétköznapi amerikai tinilány. Egy dologban különbözik csak kortársaitól: rákos. Ezt azonban nem veszi zokon, rég megszokta már a gondolatát, hogy neki kevesebb idő méretett, mint másoknak. Néha kórházba kerül, hordozható lélegeztetőgép tartja életben, gyógyszereket szed és önsegélyező csoportba jár, de ezt leszámítva köszöni szépen, jól megvan.

Nem, ez a könyv nem egy példabeszéd egy rákbeteg lány emberfeletti lelkierejéről, nem felemelő költeménye a hit erejének, se semmi ilyesmi. Hazel rákos. A szerelme, Augustus is rákos, vagy az volt, ráadásul hiányzik egy lába. A barátjuk, Isaac is rákos. Mit lehet tenni? Az élet megy tovább. Bájosan morbid humorral űzik el a lopakodó félelmet, és élnek, amíg tehetik.

Mitől jobb ez mégis, mint a többi young adult-regény? Mert igazi. Green ismeri az embereket, tudja, mit éreznek és miért, képes élő karaktereket alkotni és egy alapvetően könnyed műfaj kereteit szétfeszíteni. Fiatal felnőtteknek, öreg felnőtteknek és nagyjából bárkinek erősen ajánlott olvasmány. 

Stephen King: A holtsáv

A kultszerző pályája elején írta ezt a könyvet, akkor, amikor még el lehetett adni egy történetet, ami arról szólt, hogy a főhős a kómából ébredve különleges képességre tesz szert. (Helyreigazítás: még ma is el lehet. Nem hittem volna, de működik.) Hogy van-e ijesztőbb, horrorisztikusabb regénye King-nek ennél? Gyakorlatilag szinte kizárólag csak az van. Van-e jobban megírt, összeszedettebb története? Rengeteg. Népszerűbb? Legalább fél tucatnyi. Akkor miért ajánlom mégis ezt?

Az A holtsáv Stephen King legemberibb története. A főhős, Johnny Smith olyan hétköznapi, aminél hétköznapibb már nem is nagyon lehetne. Egyszerű amerikai srác, aki várja minden pénteken a fizetési csekket, öreg autót vezet, megvan a véleménye az elnökről, a politikáról, Vietnamról, és nincsenek nagyra törő álmai. Szereti a barátnőjét, a munkáját, a szüleit. Aztán mindent elveszít, és mikor hat évvel később felébred, egy ismeretlen, ellenséges világ veszi körül. A szerelme már menyasszony, az anyja haldoklik, nem tud járni, elvesztette a munkáját, és lát dolgokat…

Keserédes történet összetört álmokról, be nem teljesült szerelemről, elszalasztott lehetőségekről és az életről.

Neil Gaiman: Sosehol

A Sosehol műfaját tekintve urban-fantasy, de ha a kifejezés hallatán modern városokat uraló vámpír nagyurak jutnak eszedbe, nyugodtan el is felejtheted őket. Az alaptörténet szerint London alatt létezik egy másik város, tele különös figurákkal: emberekkel, akik képesek varázsolni, de nem mágusok, különleges képességű nemesi családokkal, királyokkal, végtelenül udvarias, hátborzongató orvgyilkosokkal, legendás harcosokkal, angyalokkal és ezernyi más szerzettel, azokkal, akik az átlagemberek számára szinte láthatatlanok, mert “kihullottak a réseken”. Ebbe a világba csöppen, akaratán kívül, Richard, az egyszerű londoni fiatalember, amikor megmenti a szülei gyilkosa elől menekülő lány, Ajtó életét. Menne is vissza rögtön a saját megszokott, unalmasan biztonságos életébe, csakhogy ez nem így működik: önzetlenségének jutalma ugyanis, hogy a London alatti London hatalmi játszmáinak gyilkos hajszájában főszerepet kap.

A Sosehol eredetileg sorozatnak készült, ám az annyi ponton tért el Gaiman elképzelésétől, hogy az úgy döntött, megírja regényként is a koncepciót. Bár én megnéztem a sorozatot is, nem sok különbséget látok, de hiszek Neil-nek. Ha szerinte más, hát más.Mindenesetre könyv egyértelműen az egyik legjobb fantasy, amit valaha olvastam, és éppen azért, mert nem kérked fantasy mivoltával:  a másik London úgy simul, olvad az igaziba, hogy elhisszük, tényleg létezhet, a csodák és a varázslat pedig olyan hétköznapi, hogy szinte fel sem tűnik.

A személyes kedvencem a regényből de Carabas márki volt, aki ugyan egy sztereotip szereplő (azt a karaktert személyesíti meg, aki pénzért bármire kapható, és akiről sosem tudhatod, mennyire becsületes vagy mikor fog hátba szúrni), ám annak a tökéletesen megírt, plasztikus iskolapéldája. Ráadásul mindig külön öröm Londonban játszódó történetet olvasni, és felfedezni, hogy igen, tudom, ismerem ezt a helyet, én is jártam ott.