Kezdjük a tényekkel. Péntek este Orlando városában, az Egyesült Államokban fellépett Chistina Grimmie énekesnő. A koncert után aláírásokat osztott a rajongóinak, amikor egy fegyveres férfi odalépett hozzá, és lelőtte. A férfit Christina testvére megpróbálta ártalmatlanítani, mely során a támadó saját fegyvere által, szándékosan vagy véletlenül, életét vesztette. Az énekesnőt kórházba szállították, ahol szombat reggel belehalt a sérüléseibe. Mindössze 22 éves volt. A támadót mindeddig nem sikerült azonosítani.

Ezek a tények, melyeket ismerünk. Én magam egészen ma reggelig nem hallottam Chistina Grimmie nevét. Nem meglepő, hiszen egészen más kultúrkörökben mozogtunk, ő a kortárs popzenében találta meg a számításait, míg én nem igazán kedvelem azt. Épp ezért gondolkodtam el, hogy vajon nem képmutató-e tőlem, hogy róla írok. Aztán rájöttem, hogy pont azért nem képmutató, mert nem ismertem őt. Nem tudok róla semmit, csak azt, amit a videóiban láttam: tehetséges volt, és megkapó, szerethető energiával és lelkesedéssel tette a dolgát. Ha ismertem volna, talán egy kalap alá vettem volna a többi feltörekvő, többé-kevésbé tehetséges fiatal énekessel, és a véleményem nem lett volna elfogulatlan.

Emberi szokás magasztalni a halottakat, zseninek kikiáltani a halott művészeket, legendássá szépíteni tiszteletre méltó életművüket. Én ezt nem fogom megtenni. Chistina egy tehetséges énekesnő volt, nyilvánvalóan nem pályája és tehetsége csúcsán, és nem a zsenialitásától fosztották meg a világot, hanem annak lehetőségétől, és egy tiszteletre méltó életműtől, ami így fájdalmasan rövidre lett szabva.

Eddig a hír és a rögtönzött nekrológ. Amúgy sem az én tisztem megemlékezni róla, megteszi ezt a több, mint három millió rajongója, akik órák óta döbbenetüket és fájdalmukat fejezik ki Christina Youtube-csatornájának videói alatt.

Engem viszont egyvalami komolyan feldühített. Nézzétek, trollok és idióták mindig lesznek. Ez az internet szólásszabadságának sötét oldala. De sajnos az internethasználatot nem lehet intelligenciateszthez kötni. Épp ezért az én ingerküszöböm, és gondolom, sokaké, már igen magas. Alig-alig érint már meg az emberi rosszindulat és érzéketlenség, amit néhányan a névtelenség mögé bújva mutatnak.

De ma. Ez a fickó. Ez fájt. Szinte fizikailag. Olyan szintű embertelenséget és szűk látókörűséget mutatott, amivel még engem is meg tudott lepni, pedig fénykoromban trollokat ettem reggelire (aztán rájöttem, hogy szélmalomharcot vívok, ha azt hiszem, hogy van bármi értelme logikus észérvekkel megpróbálni hatni rájuk). Több, egymást követő posztról van szó, hadd foglaljam össze most a a lényeget: a kedves kommentelő szerint az énekesnő megérdemelte ezt, mert hamisan énekelt, biztos drogos volt, meg különben is, “csak nő”. Ráadásul kit érdekel ez, mikor itt vannak a nyakunkon a menekültek?

Szóval, kedves “bignaget”, bárki is vagy, remélem látod ezt. Légy szíves fogj egy péklapátot, és lendületesen vágd vele arcon magad párszor. Köszi. És ha ez megvan, követheti a példádat az összes funkcionális retartdált, aki hozzád hasonlóan gondolkodik. Nektek, gyökerek, feltennék egyetlen kérdést, tudatában annak, hogy úgysem fogtok elgondolkodni rajta: ha titeket nem érdekel a világ gondja-baja, miért várjátok, hogy a világot érdekelje a tiétek?