Comic-us gondolatok

Bocs a szóviccért. Szóval, ahogy azt már korábban, Amerika Kapitánnyal kapcsolatban (milyen meglepő, igazából nem Hydra-ügynök) kifejtettem, nem vagyok igazi képregényrajongó. Érdekel a téma, és bele is olvasok olykor, de a rendszeresség mindeddig elmaradt. Viszont a nagyobb történésekkel általában képben vagyok, és tegnap megint újdonsággal állt elénk a Marvel. Úgy néz ki, Tony Stark visszavonul, és utódja egy tinédszer lány lesz, aki történetesen szintén zseni, és a kollégiumi szobájában alkotott magának saját Vasember-páncélt. Ennyi a hír.

imvim2015_promo-600x911.jpg

Volt már ilyen, nem is egyszer. Nemrég Thor egyszerűen csak felszívódott, és szerelme, Jane Foster találtatott méltónak a pörölyre. Kicsit korábban, felteszem, egy másik történetszálon, Steve Rogers meghalt, és társa, Sam Wilson, más néven Sólyom öltötte magára a csillagos-sávos ruhát. A sort oldalakon és órákon át lehetne folytatni, mind Marveles, mind DC-s neveket felhozva. De vajon miért választják olyan sokszor ezt a megoldást a szerzők? Hogy újabb bőrt húzhassanak le a hősről azt mondván, hozzátettek valamit a történethez, mert teljesen új karaktert alkotni kockázatosabb?

Nos, néhányuknál talán ez is hozzátartozik a dologhoz, de én, örök optimista, szeretném azt hinni, hogy nem mindenkinél. Tehát íme az én kevésbé cinikus elméletem.

thor_vol_4_1_ribic_variant_textless.jpg

Egy szuperhős képességeit és személyiségét tekintve akármilyen lehet. Komor, vicces, kedves vagy szarkasztikus, tudhat repülni, lehet zseni, sebezhetetlen vagy szupergyors, bármilyen. És néha abban sem lehetünk biztosak, hogy az adott hős tényleg hős-e, vagy pedig csak egy szadista őrült, aki élvezi, hogy naponta kórházba vagy temetőbe juttathat egy tucat embert, és ezért még szeretik is. Itt jegyezném meg, ahhoz, hogy valaki denevérnek öltözve háztetőkön ugráljon, kell is némi mentális probléma. Egy közös pont azonban mindükben megtalálható, és ez a remény. Mindegy, hogy az átlagember az égre vetített denevérjelet látja-e, lebbenő vörös köpenyt a zuhanó repülőgépe mellett, vagy egy kék-piros ruhába öltözött suhancot, aki lelkesen veti magát közé és a veszély közé, ezek a hősök mind ugyanazt képviselik, mégpedig a reményt és a hitet, hogy vannak még, akik kiállnak és ha kell, harcolnak, hogy megvédjék az embereket. Attól a pillanattól kezdve, hogy az ember (vagy mutáns, vagy földönkívüli, vagy isten, vagy akármi) felveszi a jelmezét, megszűnik embernek lenni, és onnantól kezdve jelkép lesz belőle. És ahogy azt a The Dark Knight-ban nagyon helyesen kifejtették, egy jelképet nem lehet elpusztítani. Az pedig már mindegy, ki van a maszk mögött, hiszen nem az ember számít, hanem amit jelképez. Ugyanez a helyzet például a Doctor Who címszereplőjével is, aki időről időre arcot és személyiséget cserél, de attól még ugyanaz az ember marad többé-kevésbé.

e30fcb39jw1f48ucqg9x7j20rk0kp40k.jpg

Plusz tényleg nem árt néha valamit alapjaiban megváltoztatni, mert ha egy történet évtizedekig folyik, képtelenség változatlan alapokkal változatos epizódokat és kalandokat adni az olvasóknak, nézőknek.

Persze ezeknek a változásoknak nem mindenki örül, néha okkal, többnyire pedig anélkül, és mivel joguk van hangot adni a véleményüknek, meg is teszik. Ráadásul az internethasználat nincs intelligenciateszthez kötve (bár úgy lenne), ezért olvashattam én az egyik Marvel-el foglalkozó Facebook-oldalon egy olvasójuk kommentjét, miszerint a Marvel politikailag túl korrekt, és már megint egy fekete (nem ezt a szót használta) karakter, és nyafi, és nyafi, és nincsenek már fehér férfiak a képregényekben, és még egy kis rasszista nyafi. Hála az égnek, hogy a képregényekben végre nem csak jó kiállású, fehér férfiak lehetnek a hősök! A világnak szüksége van arra, hogy azt mondják neki, igen, egy nő is méltó lehet Thor pörölyére, egy fekete férfi is képviselheti az amerikai eszméket, és nem az számít, milyen a bőröd színe vagy van-e melled vagy a saját nemedet szereted-e (van vajon homoszexuális szuperhős? Utána kell néznem), hanem az, ki vagy és mit teszel. És mindezt pont a legjobb célközönségnek, mert a képregények olvasói javában még mindig a tizenévesek, akiknek életük legképlékenyebb időszakában igenis találkozniuk kell ezzel az üzenettel. Le a kalappal, Marvel, csak így tovább.